Az első évünk elkerülhetetlenül az emberfeletti erőfeszítésről, sírásokról, dühöngésekről, elkeseredésekről, és a végtelen fáradtságról szól. Egyre többször merül fel bennünk a kérdés, mely szerint meddig kell még kínt szenvednünk ahhoz, hogy az új, aktív életmód fizikailag könnyebbé váljon számunkra, és legalább annyira mosolygósan legyünk képesek végrehajtani a gyakorlatokat, mint a neves edzőink.
Azonban ha ezt a nehéz időszakot túléljük azt vesszük észre, hogy kezdjük örömünket lelni a mozgásban és bármennyire is nehéz elképzelni, de vágyunk rá. Egyre több pozitív változást fedezünk fel a testünkön, beleférünk a ruháinkba, a bőrünk feszesebbé válik, az anyagcserénk felgyorsul, szalagjaink és izmaink már nem annyira kötöttek és nem utolsósorban a környezetünk elismerő visszajelzéseket küld irányunkba. A tükörrel végre barátságot kötünk, így egyre vidámabb, pozitívabb, türelmesebb, nyugodtabb emberekké válunk. Ebben a periódusban az elért eredményeinket szeretnénk megtartani.
Aki idáig eljutott, nem éri be ennyivel, hiszen alapvető emberi tulajdonságunk egyike a kihívások utáni vágy. Ezért versenyekre nevezünk, mert egyrészt meg szeretnénk mutatni a munkánk gyümölcsét mert tudjuk jól, hogy a testünk hűen tükrözi a befektetett munkánkat, energiánkat, másrészt szeretnénk megmérettetni magunkat hiszen az is fontos, hogy tisztán lássuk, hogy jelenleg hol tartunk. Most, hogy már látunk, mérleget kaptunk arról, hogy honnan indultunk, jelenleg hol tartunk valamint ez az a pont, amikor újabb teljesítendő célokat tűzünk ki magunk elé. Ezzel elindultunk a fejlődés útján, egyre magasabbra helyezzük a lécet annak érdekében, hogy még egészségesebbek, erősebbek, és terhelhetőbbek legyünk. Élvezzük a mozgás szabadságát, hogy az ülőmunkától végre nem fáj a derekunk, nap végére nem dagad be a lábunk, fel tudunk menni lépcsővel az emeletre, sprintelni tudunk a busz után anélkül, hogy elérve fuldokolva szállnánk fel a járműre. Egyszersmind büszkék vagyunk arra, amit elértünk!
Büszkék vagyunk, mert már tudjuk, hogy pár hetes mozgásnak nincs tartós eredménye, tisztában vagyunk azzal, hogy ezt csak életmódváltással lehet elérni. Továbbá tudomásul vettük, hogy a mozgás fárasztó és fájdalmas érzés, ami ha fejlődni szeretnénk sosem lesz másképp, ugyanakkor megtanultunk ezzel együtt élni, elviselni és legfőképpen időről-időre kitolni a határainkat.
Aki pedig már legalább három éve dolgozik magán az tudja, hogy folyamatosan veszít zsírkészletéből, szálkásodik, arca kezdi veszíteni régi kisimultságát. Ezért a középkorúak körében felmerül a kérdés, hogy a jó testet, vagy a szép arcot válassza? Ez az a kérdés, amit mindenkinek magának kell eldöntenie. Fontos tudni hozzá, hogy az arc folyamatosan öregszik, azonban a test még hatvan éves kor fölött is alakítható, terhelés alá vethető, amitől az immunrendszer erősödik, így segít az egészség megőrzésében. Aki pedig a szép arc reményében a passzív életmódot választja, annak azt kell szem előtt tartania, hogy egy idő után sem szép arca, sem szép teste nem lesz, majd végül egészsége sem. A passzív életmód számtalan betegséget, végül korai halált okozhat. Mérlegre vetve a tényeket, a szépen edzett test a legjobb befektetés.
Végezetül újra fontos megemlíteni, hogy a sport nevel. Erkölcsileg is. Aki sokat dolgozik magán (lásd: FordulóPont) az már tükör nélkül is pontosan tudja, hogy vonzó és szexi. Mivel ennek az eszmei értéke nagyon magas, ezért alaposan meggondolja, hogy kinek adja oda. Így van ez rendjén.
