Legyen bármely terület az életben, mindennek van eleje és vége. Ugyanígy a testünk edzésének is.

Az első az a bizonyos tükör adta kép, amire leginkább az évfordulóval hallgatunk, mely arra sarkall minket, hogy tegyünk valamit, méghozzá amilyen gyorsan csak lehet. Valamit, amitől jobban érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy testünk állapotának nagy szerepe van abban, hogy a minket érő hatásokra hogyan reagálunk a hétköznapjainkban. Ha nincs helyére téve a személyiségünket hordozó avatárunk, akkor türelmetlenebbek, ingerlékenyebbek vagyunk, és az bizony kihat az immunrendszerünkre, egészségünkre is. A saját elégedetlenségünkből fakadó keserűségtől, irigységtől, bosszankodástól egyre stresszesebbek leszünk, így rögzülhetnek olyan magatartásformák, amik ellehetetlenítik, vagy legalábbis nagyon megnehezítik a közösségekbe való beilleszkedést. Vagyis elmondható, hogy az inaktív életmód hosszútávon képes formálni a jellemünket.

Tehát megszületik az elhatározás, mely szerint nem szeretnénk folytatni a mozgásszegény életmódunkat, és ez a megelégelt állapot az, ami - minden fizikai szégyenérzetet figyelmen kívül hagyva - levisz minket az edzőterembe, hogy az olthatatlan fogyás utáni vágyunkat kielégíthessük. Az ekkor még rövidtávú célunk érdekében elkezdünk fék nélkül hajtani, a futógépen úgy futunk, mintha egy vadászkutya kergetne minket, ezzel egyidejűleg radikálisan visszafogjuk az étkezéseinket azért, hogy a miénk lehessen az, amire annyira vágyunk. Arra, amit a reklámok pár heti könnyed munkával ígérnek nekünk, mint például a 10-20 kg fogyás, kocka has, izmos, formás fenék és comb. Apait-anyait beleadva, vért izzadva ledarálunk két-három hetet esetleg egy hónapot és azt tapasztaljuk, hogy nem történik semmi. Ha a nadrágszíjon lazíthatunk is egy csöppet, jelentősebb fogyás nem indul be, mi pedig rettentő dühösek és elkeseredettek vagyunk, mert nem értjük miért, hiszen hetente 3-4 alkalommal kardiózunk, nappal alig eszünk, este pedig egyáltalán nem vacsorázunk. Kevesen tudják, hogy a szervezet, ami sosem tapasztalt terhelésnek van kitéve, ilyenkor kezd kifogyni az ásványi anyagokból, vitaminokból, és azt a kevés üzemanyagot, amit beviszünk, eltartalékolja, és további ételért tombol. Ekkor tapasztaljuk meg testünk és agyunk első nagy, kicsattanó vitáját, melynek vége mindig az éles döntéshelyzet, mert valakinek bizony el kell döntenie a vitát. Neked! Kinek engedjük hát? A fáradt agynak, vagy a tiltakozó testnek? Hiszen valahol mindkettőnek igaza van. Kitartunk, vagy feladjuk? A két terület közötti kompromisszumos megoldás rendre a következő: visszaülni a kanapéra, a szokásos falatozás teljes mellőzésével. Nincs több fáradtság, erőfeszítés, kedvére pihenhetnek, mindenki jól jár. Kivéve téged!

Testünk e rövid idő alatt még nem szokta meg a folyamatos terhelést, agyunk pedig még nem tanulta meg a fájdalom és a fáradtság monoton tűrését. E két részünk között szoros kapcsolat van, így az edzéssel nemcsak a testünkre hatunk, hanem mentálisan is erősödünk.

Aki átvészelte a kritikus egy évet az tudja, hogy a negyedik hónap vége környékén indul be a fogyás és kezdődik el az átalakulás. Ugyanis ennyi idő kell ahhoz, hogy testünk és agyunk megtalálja a közös nevezőt, összecsiszolódjanak, támogassák egymást és átálljanak az új életformára.